100 éves gőzhajó Budapesten

Magyar hajóépítők kiváló munkája

[szorenyi.p] publikálva: 2012-08-28 18:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bécsből Budapestre tart a Schönbrunn nevű százéves gőzhajó, amely kedden délben Visegrádra érkezett. A Shönbrunnt Óbudán építették 1912-ben az Első Dunai Gőzhajózási Társaság hajógyárában. Ez ma az egyetlen működő hajó a 300 gőzhajó közül, amelyek egykor a társaság flottájába tartoztak.


A Schönbrunn vasárnap indult el százéves jubileumi útjára Bécsből, jelenlegi tulajdonosa, az Osztrák Vasúttörténeti Társaság és egy utazási iroda szervezésében. Útja során a Schönbrunn kikötott Pozsonyban, majd Komáromban, Esztergomban, valamint Visegrádon is. A hajó kedden este érkezik meg Budapestre. A fővárosban két napon át tekinthetik meg az érdeklődők és tehetnek vele városnéző utakat a Dunán, mielőtt visszaindul Bécsbe.

A Schönbrunn - olvasható az ÖGEG honlapján - egészen 1985-86-ig közlekedett menetrend szerinti járaton Bécs és Passau között, ezután 1988-ig különjáratokat teljesített. 1988-ban kivonták a forgalomból és kaszinóhajóként Budapesten horgonyozták le.

A vasúttörténeti társaság 1995-ben vásárolta meg a Schönbrunnt jelképes összegért, 1,20 schillingért. 1995 és 2000 között a társaság munkatársai önkéntes munkával, 20 ezer munkaóra alatt ismét üzemképessé tették a hajót és korhűen helyreállították belső berendezését.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elsüllyedt a Szőke Tisza!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Az Ön vállalkozása NAV-ra kész?
Júliustól kötelező az adatszolgáltatás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyönyörűségek várják a tiszai hajózókat
Elindulhat a turistahajózás a folyón
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--