A kultúra puha pressziója

Magyar intézetek igazgatói találkoztak

[V.J.] publikálva: 2013-07-11 16:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy nemzet súlyát a világban ma már nem a területe vagy a népessége határozza meg. Sokkal inkább ismertsége és elismertsége, melynek fontos része a kultúra. Ennek a gondolatnak a jegyében zajlott ma a Balassi Intézet igazgatói találkozója.


A kétnapos rendezvény – mely a „Zenei Hullámhossz” mottót kapta – helyszíne stílusosan a Budapest Music Center volt. Itt találkoztak a magyar kultúrát a világban népszerűsítő külföldi intézetigazgatók, hogy értékeljék az eddigi tevékenységüket, sikereket és tapasztalatokat. A téma jelentőségét emelte, hogy három kormánytag is elismerően méltatta a Balassi Intézet által végzett kultúrmisszió jelentőségét.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy mekkora segítséget jelent a nemzetpolitika számára a kultúra által gyakorolt lágy presszió. Főképp akkor, amikor annyi vita zajlik Magyarország körül. Martonyi János külügyminiszter utalt rá, hogy a magyar kultúra bemutatása és az ezt elősegítő intézmények mekkora segítséget jelentenek a diplomáciában, az ország tekintélyének megerősítésében. Balogh Zoltán emberi erőforrás miniszter pedig többek között az oktatás és a nyitottság, a tehetségek bemutatkozásának lehetőségét emelte ki a Balassi Intézet munkájában. Hatos Pál, az intézet igazgatója az elmúlt időszak sikeres külföldi magyar kulturális eseményeiről beszélt. Külön kiemelve a nemrég lezajlott washingtoni Smithsonian Folklife Fesztivált, melyet több, mint 1 millió ember látott a helyszínen, és 40 millió emberhez jutott el a médián keresztül.

A házigazda, Gőz László bemutatta az egybegyűlteknek a nemrég átadott, reprezentatív Budapest Music Centert, majd zenei programok és kerekasztal beszélgetések várták a hazai és külföldi résztvevőket.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Bankolás korlátok nélkül
Észrevétlen figyelem a sérült embereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--