A rendőrségé a Hotel Retró

10 évig ingyen használhatják

[szorenyi.p] publikálva: 2013-10-29 12:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tíz évre átvette az óbudai Hotel Retró Budapest épületét a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az átadáson Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy az egykori szállodában 184 rendőrnek tudnak lakást, elhelyezést biztosítani kulturált körülmények között.


A főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés felismerte, hogy Budapest lakóinak értéke a közbiztonság, és ehhez rendszeresen nyújt támogatást - mondta. Példaként említette a túlórák finanszírozását és a kiemelkedő ügyek utáni elismeréseket, továbbá azt, hogy a fővárosban egyebek mellett a VIII. kerületben is lakásokat kaptak a rendőrök.

Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a főváros lakossága és az önkormányzat is partnerséget kér és kap a közbiztonság fenntartásához, amihez a megfelelő körülmények biztosításával igyekeznek hozzájárulni.

Hangsúlyozta, hogy Budapestnek két nagy feladata van, a közlekedés "ráncba szedése" és a közbiztonság javítása. A közlekedéshez a fővárosnak kell többet hozzátennie, a közbiztonsághoz pedig a rendőrségnek – jegyezte meg, hozzátéve, hogy növelni kell a rendőrség létszámmegtartó képességét, és ezt szolgálja a lakhatás biztosítása.

A főpolgármester elmondta, hogy az egykori gázgyári hotel két éve üresen állt, a használatba adás előtt felújították egyebek mellett a fűtési rendszerét, az elektromos hálózatát és a liftjeit.

A Fővárosi Közgyűlés február végén döntött arról, hogy tíz évre a BRFK ingyenes használatába adja a több mint 7500 négyzetméteres ingatlant.

A 2400 négyzetméteres főépületet rendőrök budapesti elhelyezésére és továbbképzések helyszínéül használja a rendőrség.

A háromcsillagos szálloda becsült forgalmi értéke nettó 487 millió forint.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kukkolja online a pécsi párt!
Fókák élő egyenesben
PÉNZTÁRCA
Drónok pásztázhatják a nagyvárosokat
Egy feltörekvő kínai cék bemutatója
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Eszelős épület Dubaiban
Légkondicionált minivárost építenek
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--