A Symbol Budapest emléktáblát avatott

A ház 200 éves múltjára emlékeztek

[Hajdú Anna] publikálva: 2015-04-09 11:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Április 7-én ünnepélyes keretek között felavatták a Symbol Budapest falán elhelyezett emléktáblát. A szórakozóhely tulajdonosa, Barna Sándor és családja úgy döntöttek, szeretnék kifejezni tiszteletüket a ház gazdag, több, mint 200 éves múltja előtt. Az avatóünnepségen részt vett Bús Balázs, Budapest III. kerületének polgármestere, Barna Sándor, a Symbol Budapest tulajdonosa és prof. Dr. Pintér Endre, Óbuda díszpolgára is.


A Symbol Budapest egyik legelegánsabb szórakozóhelye, amelyet az is különlegessé tesz, hogy egy több, mint 200 éve épült óbudai polgárházban várja a vendégeket. Barna Sándor 2000-ben vette meg az akkoriban még rozoga épületet. Kezdetben egy igazi óbudai kisvendéglőt álmodott a helyre, de időközben változtatott a tervein. Az azóta másodvirágzását élő épületben több vendéglátóegység is várja a szórakozni vágyókat, de a gasztronómiai kalandozásra fogékony vendégeket is. A sportrajongók is leróhatják tiszteletüket Puskás Öcsi emléke előtt a Puskás Pancho Sport Pub-ban.

Az avatóünnepségen Barna Katalin elmondta, hogy az épület 1809 és az 1952-ben bekövetkezett államosítás között a Hoffman család tulajdonában volt. A Hoffman családot 1992-ben részben kárpótolták vagyonuk elvesztéséért, majd a rendszerváltás után magánkézbe került a ház. Barna Sándor a ház második tulajdonosától vásárolta meg az épületet 2000-ben. Sok gondolkodást és tervezést követően 2007-ben adták át a vendégeknek a Symbol vendéglátó és kulturális központot. A Symbol egyszerre őrzi az óbudai hagyományokat, és igyekszik előremutató, korszerű építészeti és szellemi közeget teremteni.

Barna hozzátette, hogy a Hoffmannok leszármazottja, Massányi Aurél és a Barna család között egy véletlen találkozást követően baráti kapcsolat alakult ki. Massányi 2008-ban, a ház 220 éves pincéjében rendezte meg Hoffmanok családi találkozóját, ahol együtt ünnepelték a ház feltámadását.

Barna Katalin kihangsúlyozta, hogy a ház történetét most már együtt írják a Hoffmanok leszármazottai, a Barna család és az idelátogató vendégek is. Az emléktáblával szeretnék megteremteni az emlékezés közös helyét mindazok számára, akik kötődnek ehhez a gyönyörű műemléképülethez.

Barna Sándor elmondta, hogy a Symbol szeretne a környék “önindítója” lenni. Az óbudai promenád és a fonodó villamoshálózat kiépülésével Barna az “óbudai csoda” megvalósulásában bízik, amely folyamatban a Symbolnak is fontos szerepet szán. Hozzátette, hogy a Symbol jóval több, mint egy üzleti vállalkozás. A ház egy igazi szerelem a számára, ezért az sem véletlen, hogy 7 évbe telt míg a vendéglátóhely megnyitotta a kapuit a közönség előtt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen turisztikai kampány még nem volt
Az utazóknak és a szakmának is üzennek
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--