Aki feltalálta a dekoltázst

Ágnes Sorel a francia királyság legszebb nője volt

[superadmin] publikálva: 2013-12-11 13:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha számbavesszük a világtörténelem legszebb nőit, Ágnes Sorelt mindenképpen meg kell említeni. A francia királyság legszebb nőjének tartották ugyanis. Még a királynak, VII. Károlynak is úgy mutatták be, hogy franciahon legszebb asszonya. Csábos mosolyú, kacér, szőkésbarna hajú lány volt, gyönyörű keblekkel megáldva.


Adottságaival 12 éves korától tisztában volt, hisz már ekkor bókoltak neki az apja udvarába látogató nemesurak. Szülei ugyanis módos földesurak voltak. Ágnes imádta, ha bámulják. Soha nem viselt fátylat, és a vállait sem mindig takarta. Olyan ruhákat terveztetett magának, melyeket a szabók felülről mélyen kivágtak. Lényegében ő találta fel a dekoltázst. A kortárs asszonyok közül sokan szégyentelennek, erkölcstelennek tartották.

Nem csupán a mélyen kivágott ruháiról, hanem remek frizuráiról is híres volt. Gyönyörűen felrakatta a haját. Kihívó ruhákat viselt. Télen szeretett hermelinprémet, nyestprémet viselni. Az ünnepekkor a hermelinpalást mellett hosszú, hat-nyolcméteres uszályt is viselt, hogy még előkelőbb és érdekesebb legyen kinézete.

Imádta a drágaköveket. Gyűjtötte az ékszereket. Annyira szeretett vásárolni, hogy a kelmekereskedőkkel naponta találkozott. Persze ezt már csak akkor tehette meg, amikor maga a király adott neki elegendő pénzt, a kincstárból.

Ami nagy szó volt, hisz ebben az időben Franciaország uralkodója folyamatosan háborúzott. Az angolokkal is, a trónkövetelőkkel is, a határok is bizonytalanok voltak. A háborúhoz pedig pénz kell. Mégis maradt elég Ágnesnek, mert kikövetelte magának. Hol kedvesen, hol határozottan, hol csábító erejét használva...

A történelem többi híres asszonyairól bővebben olvashatnak A világtörténelem legszebb női című kiadványban, amely most karácsonyik 30% kedvezménnyel megvásárolható.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Durván megugrott a gammasugárzás
Fegyverkísérlet-baleset az orosz északon
PÉNZTÁRCA
Eurómilliókat költenek el a Westendre
Felújítják a 20 éves bevásárlóközpontot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Séta a Rumbach zsinagógában
Adományokból épült Budapest egyik legszebb imaháza
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--