Az első nap Ugandában

Az újabb magyar orvosmisszió blogjának első része

[Kovacs R.] publikálva: 2015-06-26 11:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Afrika Társaság (AHU) már a 11. orvosi misszióját küldte a fekete kontinensre. Korábbi felhívásuknak köszönhetően számos orvos jelentkezett önkéntesnek, akik közül június 19-én egy négytagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoznak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Munkájukat helyi partnerszervezetünk, a kampalai HTCC vezetője, Lukács Balázs segíti. A misszió blogjának első része.


Első reggelünk Mbaléban. Már parádés fennforgás a lakásban, mire mindenki előbújik hunyorogva a kis rózsaszín hálószobájából. Gyorsan készülődünk, közben megérkezik Balázs és Zsuzsa, aztán kisvártatva befut James (Mutende miniszter úr) és stábja is, mindenki izgatott és vidám. Lassan összegyűlünk az asztalnál, miközben Rose és Ilena kontinentális reggelit szolgálnak fel. Megbeszélés és eligazítás, nevetgélés, majd fel is kerekedünk hamar, Dr. Dominikkal – a város kultikus orvosával – van találkozónk délelőtt, aki felajánlotta, hogy körbevezet minket a központi kórházban.

Rövidke rallizás a motoros forgatagban és meg is érkezünk. Dr. Dominik hihetetlen lendülettel fogad minket, elegáns újhullámos öltönyében valóban lehengerlő benyomást tesz ránk. Elsőként a kórház igazgatónál kezdünk. Kedves, nyugodt, deres halántékú ember, halk derűvel mesél a kórházról és az általános ellátási viszonyokról, majd ismét Dr. Dominik oldalára kerülünk, aki karon ragadva végigvezet a kórház osztályain. Széles mosollyal mutat be minket az orvosoknak és nővéreknek, sőt több beteggel is vált néhány szót sűrűn tréfálkozva.

Belgyógyászat, Sebészet, Gyermekgyógyászat, Szülészet – ezeken az osztályokon folyik a gyógyítás. A kórtermek jócskán zsúfoltak, folyamatos a nyüzsgés, tesz-vesz a személyzet. Egy elsődleges kezelő helyiség és egy diagnosztikai szárny is helyet kapott a kórházban, valamint egy teljesen különálló központi műtő.

A pavilonok között betegek tanyáznak a fűben, legtöbbjük anyuka karon ülő gyermekével. A látványt legelésző-rohangáló állatok is színesítik. Az emberek nagy része ráérősen cseveg, de sokan összeszorított fogakkal várják az ellátást a földön kuporogva.

Összességében mégis békés a miliő, ami nagyban köszönhető a nyugodt tempójú és határozott nővéreknek, akik a folyamatosan igazgatják az ellátás menetét.

A körbevezetés végeztével a kórház kapujában búcsút veszünk Dr. Dominiktól, aki végezetül meginvitál minket a keddi esetmegbeszélésekre is.

Napunkat a külvárosi egészségházak bejárásával folytatjuk, ahol az elkövetkező hetek munkáját fogjuk végezni. Sorra megyünk az állomásokon, mindenhol egy mosolygós főnővér fogad, csak pár beteg lézeng az épület előtt. Itt is kapunk rövid körbevezetést, bemutatják a vizsgáló helységeket, a szerény gyógyszerraktárt, illetve felderítjük, hogy helyszínenként milyen diagnosztikai lehetőségek adódnak majd. A legtöbb helyen örömmel nyugtázzuk a gyors tesztek (pl. Malária, HIV, Hepatitis B – és vizeletteszt) elérhetőségét.

Jól megtúráztatjuk Balázs Nissanját, ami ezúttal kissé méltatlankodva megáll az út szélén, már hazafelé tartva. Persze alig telik bele negyedóra, máris a helyszínre siet James, aki hazafuvart szervez nekünk. Mindezt végig a megszokott széles mosollyal az arcán. Na, éppen jókor, mert miután bepattanunk a miniszteri Toyotába, leszakad az ég - írja a Globoport.hu.

Szerencsésen hazaérünk a terepszemléről, ahol nem kis ámulatunkra már fő a fejedelmi afrikai vacsora. A menü zöldségleves, szamoza krumplival és húsos zöldborsós mártással.

Ellenszavazat nélkül úgy döntünk, hogy a vacsora elkészültéig elugrunk a közeli tetőteraszos vendégházba egy italra. Itt várjuk be Balázst is, aki közben az autó sorsát egyengette, és egy antikolt kisgarázsból érkezik, arcán enyhén szkeptikus mosollyal.

Nagyot koccintunk a nap kalandjaira, majd elindulunk haza vacsorázni. Az étel finom, és holnapi első munkanapunkról és a ránk váró izgalmakról beszélgetve kellemesen telik az este otthonunk teraszán.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Napelem a fűkunyhón

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezek a heringkonzervek biztosan veszélyesek
Kivonják őket a forgalomból
PÉNZTÁRCA
A Mary Popkids a pénzügyekben is jó
Lassan vége a nyári fesztiválszezonnak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az év magyar szállodája Pozsonyban
Szívcsakra, panoráma és konyha
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--