Bizarr szex a magyar börtönben

Egy elítélt közösült a börtönőrrel

[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-29 08:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó

A cellaajtó tátikáján keresztül szexelt a vád szerint több hónapon át a gyulai börtönben a férjgyilkosság miatt elítélt Sápi Andrea az egyik börtönőrrel. Az ügy tárgyalása kedden kezdődött a Szegedi Törvényszék katonai tanácsán - ad részleteke a delmagyar.hu.


Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, valamint szolgálatban elkövetett kötelességszegéssel vádolja a katonai ügyészség Sz. Tamás volt bv. törzsőrmestert. A 31 éves férfi egykori kollégája, P. Antal az ügyészség szerint bűnsegédként működött közre abban az ügyben, amiben Sz. Tamás a gyanú szerint a gyulai börtönben előzetes letartóztatásban levő Sápi Andreával 2011 szeptemberétől számos alkalommal közösült a börtön különböző pontján.

Sápi Andreát április elején előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla. A berettyóújfalui nő begyógyszerezte, megszúrta, majd elevenen elégette a tőle válni akaró férjét.

A börtönszexszel kapcsolatban a nő korábban azt állította, hogy nem erőszak történt, beleegyezett abba, hogy a fegyőr kedvét töltse rajta, aminek többször tanúi voltak zárkatársai is. A vádirat szerint Sz. Tamás 2011 szeptemberében a gyulai börtön könyvtárában csókolta meg Sápi Andreát, majd az 57-es zárka tátikáján keresztül legalább 20-szor közösült vele. Szerelmi légyottjaik a börtön stúdiójában, az egészségügyi osztályon és a zárkában is folytatódtak. P. Antal a vádirat szerint mindennek tudtában volt, de nem jelentette az esetet.

Sápi Andreát is meghallgatta a katonai tanács, ám vallomása előtt Kónya Tamás hadbíró a nő erkölcsi védelme miatt zárt tárgyalást rendelt el. Az ügyet elnapolták, mert további tanúkihallgatást éreztek szükségesnek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdemes vagy sem biciklivel járni?
Egyre népszerűbb a kerékpározás
PÉNZTÁRCA
A pénztáros 30 milliója
Valutaváltás csak mellékkereset volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Végre kulturáltan várhatunk a fapadosra is
Felszámolják a bádogvárost Ferihegyen
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--