Így ünneplik a cseresznyefák virágzását

Milliók a hanamin Japánban

[k.r.r.] publikálva: 2016-04-23 20:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A hanamin, a cseresznyefák virágzásának ünnepén részt venni egyszerre meghökkentő és mámorító.


Ezek a fák valójában díszcseresznyék, és a japánok imádják őket. A múlandóság és az élet jelképei. Többféle cseresznyefa van, ráadásul a hegyekben és a belső vidékeken teljesen máskor virágoznak, mint Tokióban. Vagyis virágzó cseresznyefákat március utolsó hetétől április végéig biztosan lehet látni Japánban, legfeljebb sokat kell hozzá utazni.

Az első fák egy héttel ezelőtt kezdtek szirmot bontani, de ekkor még nem ünnepelnek a japánok, aki túl korai, azt kinevetik. Ha már teljesen virágba borult a növény, akkor lehet megtartani a mulatságot. Egy hétig pompázik a fa, utána megjelennek a kis zöld levélkék, ezt a japánok már nem tartják szépnek. De ha lecsúsztál az időpontról, nem kell aggódni, hisz mint említettem más-más cseresznyefélék más-más időpontban virágoznak, tehát egyszerűen át kell sétálni egy másik parkba.

Persze arra figyelni kell, hogy vannak igen népszerű helyek, ahol százával, ezrével pompáznak a fák, és itt tényleg időben kell eszmélni. Tokióban az Ueno park és a császári kert a két leglátványosabb. Az Ueno parkban a cikk írása előtt néhány nappal kezdett pompázni a legtöbb fa, és ez még egy hétig így marad. Úgyhogy ide látogattunk el. A virágzási időpontokat több helyi tévé is közli, gyakran az időjárás-jelentést szakurajelentéssel zárják.

Az Ueno cseresznyefái alatt délután a legtöbb helyen egy-egy ember üldögélt. Ők a cégek alacsonyabb beosztású munkatársai. Foglalják a helyet az esti mulatsághoz. Persze nem tudnak elmozdulni, úgyhogy állítólag van, aki pelenkát is visel. Azért már ünneplőket is lehetett látni a kék műanyagokon, ilyenkor főleg iskolásokat. Ittak, kártyáztak, mindig a homlokukra raktak egy-egy lapot, elég muris volt. Hogy a leterített műanyag miért kék, nem tudta senki, talán azért, amiért a karácsonyfa tartója zöld.

Egyébként ahol vinni kellett takarót, ott is kék műanyagot terítettek ki a dolgozók, sok helyen láttuk. Mindenesetre az Ueno parkban sötétedéskor kezdődött az igazi mulatság. A vállalatok dolgozói megérkeztek, persze a férfiak öltönyben, a nők kellőképpen csinosan. A hanami ismerkedési party, vállalati buli is egyben.

A téma persze először maga a cseresznyefa. Most milyen korán virágzott, milyen gyönyörű. Lehet is erről beszélni, az biztos. (Ez a mámorító rész.) A parkban szinte összeérnek a virágokkal tömött gyönyörű ágak. Nappal is csodaszép, éjszaka meg a reflektorok varázsolják meséssé. Van olyan fa is, amelyik a szomorúfűzhöz hasonlít, és szinte leomlanak a virágai. (Majd a hanamitúra végén, jövő hét után feltöljük a képeket, érdemes lesz megnézni).

A külföldieket is meginvitálják az ünneplők a fájuk alá. Minket az egyik papírgyár dolgozói néztek ki maguknak. Japán olyan hely, hogy ha megszólít egy helybeli, akkor nem kell megijedni, mert inkább jót akar neked, mint rosszat, ez utóbbihoz sorolva a haszontalan kacatok megvásárlására buzdítást is. Vagyis, ha meghívnak, tényleg jön az ingyen szaké, nem lesz neki böjtje. Meg az ingyen sör, ingyen pia, rogyásig. (Hogy milyen mennyiségben, az a meghökkentő rész.) A végén már annyira örültek nekünk, hogy mindenki össze-vissza fotózgatott, annyi japán facebook-oldalon vagyunk fenn, hogy csak győzzék majd lájkolni.

A mulatság még éjfél előtt véget ér. Egyrészt este kilencre már mindenki keményen beszakézott, másrészt másnap még a legtöbben dolgoznak. Japánban pedig elkésni bűn, de rettenetes. Úgyhogy a legfiatalabb munkatárs mindenkit szépen elkísér egy taxihoz, bemondja a címet, és usgyi haza. Persze a kedves külföldieket illik megajándékozni. Mi egy Hello, Kitty babát kapunk, amelyik propellert is tud kilőni, olyat, amely felszáll a cseresznyefákig. Le is sodor néhány szirmot, kavarognak az enyhe szélben, a derék japánok nagy örömére.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Országosan védett láp is odalett Fonyódon
Nem öngyulladás okozta a nádastüzet
PÉNZTÁRCA
Az Uber után itt a taxisok újabb réme
A golfitaxi rövidíti tovább a taxisok pénztárcáját
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
130 millió zarándok egy helyen
A mai is élő több ezer éves rituálé
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--