Ismert arcok az UNICEF új kampányában

Ma minden ötödik gyereket ér bántalmazás Magyarországon

[superadmin] publikálva: 2014-04-24 12:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Café Next tehetséges csapata előbb színes egyéniségeivel, majd friss, ötletgazdag koncepciójával elnyerte az UNICEF Magyar Bizottság képviselőinek bizalmát és ezzel az új kampány kidolgozásának feladatát is. Az általunk készített TV-szpotokban résztvevő színészek: Schell Judit, Gryllus Dorka, Tenki Réka, Hegedűs D. Géza, Szabó Kimmel Tamás, Nagy Zsolt, kedves, illetve fenyegető hangsúllyal adják elő ugyanazt a mondatot, így szemléltetve a jelentésbeli különbségeket.


„Ülj ide az ölembe!” „Kaphatsz még egyet!” Vajon mit váltanak ki ezek a mondatok gyermekéből? Félelmet, haragot, vagy egyenesen rettegést? Kényelmetlen érzést, nyugtalanságot? Esetleg játéknak, viccnek tekintik? Az UNICEF idei 1%-os kampánya a kétértelműséget állítja a középpontba, és azt mutatja be, hogy a különböző hangsúlyok, a nyomatékosabban kiejtett szavak hányféle jelentéssel párosulhatnak, és milyen érzelmeket válthatnak ki az eltérő körülmények között élő gyerekekben.

Egyes felmérések szerint ma minden ötödik gyereket ér bántalmazás Magyarországon. Súlyosbítja a helyzetet, ha az erőszaknak kitett fiataloknak nincs viszonyítási alapjuk, azt gondolják, hogy normális életet élnek, így meg sem próbálnak kiutat találni, segítséget kérni. Ugyanakkor sokszor a felnőttek sem szívesen avatkoznak bele más családok életébe, sokszor még akkor sem lépnek közbe, amikor fizikai erőszakot vagy szexuális erőszakot tapasztalnak a környezetükben. Többek között ezért hívott életre az UNICEF a gyermekek bántalmazása elleni figyelemfelkeltő és oktató programokat, amelyekkel elsősorban az érintetteket tájékoztatják a lehetőségeikről és jogaikról, másrészt pedig a társadalmat is edukálják, rámutatva arra, hogy minden gyereknek joga van az erőszakmentes gyerekkorhoz. A „Hiszek a nullában” és az „End of Violence” kampányok mellett az „Ébresztőóra” előadássorozattal például iskolai tanórák keretében ismertetik meg jogaikkal a fiatalokat, illetve bemutatják nekik a HelpApp mobiltelefon applikációt, amellyel a legkülönbözőbb erőszak helyzetekben kérhetnek segítséget. Ezen kívül például a. „Gyermekek tapasztalatai a sportban” elnevezésű kutatással arra hívták fel a figyelmet, hogy a fiatalok kétharmada érzelmi, harmada fizikai vagy szexuális erőszakkal is szembesül sportolás során.

Az UNICEF gyermekbántalmazás elleni kampánya egy olyan jobb világ felé tett első lépés, ahol a gyermekek igazi gyermekként élhetnek, védelemben és elfogadásban. Támogassa adója 1%-ával az UNICEF figyelemfelhívó és oktatási programját Magyarországon. Adószám: 18212718-2-41.

https://www.youtube.com/watch?v=nm9FzcCsCFM&list=PLhy6C6hkiM5ZpykYkFXXG9tqPWdFfSlB9

https://www.youtube.com/watch?v=JuvrJGoPAQ8&list=PLhy6C6hkiM5ZpykYkFXXG9tqPWdFfSlB9

Werkfilm:

https://www.youtube.com/watch?v=8mEWN4N-hxU&list=PLhy6C6hkiM5ZpykYkFXXG9tqPWdFfSlB9

 

Alkotók:

Ügyfél: UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány

Ügyvezető igazgató: Danks Emese

Kommunikációs igazgató: Romet-Balla Ágnes

Adományszervezési vezető: Mina Krisztina

Kreatív és gyártó ügynökség: Café NEXT Kft.

Kreatívigazgató: Simon Zoltán

Kreatívigazgató és ötletgazda: Sallai Ervin

Szövegíró: Kaldenecker Antal

Art Director: Varga Tibor

Operátor: Rátz Péter

Account Director: Doleschall Szandra

Gyártásvezető: Józsa László

Gyártásvezetői asszisztensek: Gerzsenyi Bernadett, Mester Dávid, Yason Güven Zarasiz
Rendező: Mátyássy Áron

Operatőr: Győri Márk

Hangmérnök: Major Csaba

Smink: Nagylaki Kata

Utómunka: Post Edison

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ma van a víz világnapja

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szépségverseny a környezetért
Miss Éden nemzetközi döntő az Akvárium klubban vasárnap
PÉNZTÁRCA
Jól teljesít, de nagy veszteséggel zár az OTP
A legrosszabb esetre is felkészülnek devizahiteles ügyben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--