Mást mondanak a románok a balesetről

melyik autó tartozik a miniszterelöki konvojhoz?

[szorenyi.p] publikálva: 2013-07-26 20:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Beliczay László

Szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve, amely pénteken balesetet szenvedett a romániai Maros megyében - jelentette ki Marian Bobei, a Maros megyei rendőrség szóvivője.


Bobei a román közszolgálati rádiónak elmondta, a balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni.



Szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve - mondta a rendőrség



A román rendőrség útinform szolgálata arról adott hírt, hogy a balesetben öt autó is érintett volt. A rendőrség szerint azonban egyik jármű sem volt része a magyar miniszterelnök konvojának.

Havasi Bertalan, a magyar kormányfő sajtófőnöke ugyanakkor azt mondta MTI-nek, hogy fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint a baleset a miniszterelnöki konvoj egyik autóját érintette. A járműben a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a Miniszterelnökség három munkatársa utazott. Őket kórházba szállították.

A miniszterelnöki konvoj Tusnádfürdő felé tartott, az Orbán Viktort szállító autó nem volt érintett a balesetben.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bekeményítettek az Everesten
Kevesebb szemetet és holttestet akarnak
PÉNZTÁRCA
Azé lesz az állás, aki gazdag?
Számít az is, hogy miben jelenünk meg egy interjún
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Portaportya, fűvészkert, evezés
Kalandok a Holt-Szamosnál
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--