Meghalt az iphone atyja

Steve Jobs rákban hunyt el

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-06 09:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Meghalt Steve Jobs. 56 éves volt. Családja körében, rákban hunyt el. Ő volt az, aki forradalmasította a szórakoztató számítástechnikát. Nevéhez fűződik az Apple cég és ennek minden meghatározó terméke, így az iphone is, de ő terjesztette el az egeret is.


Steve Jobs 1976-ban alapította az Apple-t. Az első személyi számítógépük az Apple I névre hallgató, még faburkolatos berendezés volt, amelyet az 1977-ben megjelent Apple II követett, ami azért lett népszerű, mert már futott rajta egy VisiCalc elnevezésű, kezdetleges táblázatkezelő.

Az áttörést 1984 hozta meg a Macintosh gépekkel. Itt használtak először a közönség által is megkedvelt egeret, ami egyébként a Xerox találmánya volt. Jobs 1985-től 1996-ig elhagyta az Apple-t, összeveszett a társtulajdonossal. Visszatérte után indult meg az iMac gépek fejlesztése és gyártása és ekkortól használják a legendás i-betűt a különböző termékek megnevezése előtt.

Steve Jobs hosszú évek óta rákban szenvedett., de sosem adta fel. Nagyon kemény, sokat dolgozó, de a közvetlen munkatársai által rajongott ember volt. Ő mondta azt az egyik program tervezésekor: olyan ikon szeretnék, amelyet meg szeretne nyalni a felhasználója. Az iphone-nál ez bejött.

Az amerikai elnök is megemlékezett róla: Barack Obama azt mondta: a világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Jel került a Király utca 40-re

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hamarosan felhőszakadás lesz Budapesten
Gyülekeznek a viharfelhők és már dörög is.
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ingyenes játékokkal szerez híveket Szolnok
Töltse le és szeresse meg a várost!
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--