Emberölési kísérlet - iskolai késelés Győrben

2019-12-05 16:45:00 Kail

hírkép

Emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a győri középiskolában késelő 17 éves fiatalkorú fiúval szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság - olvasható a rendőrség honlapján.



A diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt.

A rendőrök még helyszínelnek, az intézmény előtt több rendőrségi jármű is áll.


Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - mondta.