Kevés a házasság Szlovákiában

2012-06-27 11:51:00 j.protic

hírkép

Egyre ritkábbak Szlovákiában az esküvők. A tavalyi népszámláláson első alkalommal fordult elő, hogy többen vallották magukat nőtlennek vagy hajadonnak, mint házasnak.



1980-ban még az összlakosság 48 százalékát alkották házasságban élők, az utolsó népszámlálás eredményei szerint azonban az arány 41 százalékra csökkent. Elsősorban a szegényebb, dél- és kelet-szlovákiai régiókban csökkent a házasságkötések száma – írja a Sme c. napilap.

A házasságban élők aránya Besztercebánya megyében (38,2 százalék), és Kassa megyében (38,7 százalék) a legalacsonyabb, Pozsony, Trencsén és Nagyszombat megyében ezzel szemben meghaladja a 42,5 százalékot.

A nőtlenek és hajadonok aránya Eperjes megyében a legmagasabb, csaknem 45 százalékos.

A napilap által megszólaltatott Václav Galo felsőmecenzéfi pap szerint a 90-es években kezdődött a házasságok számának csökkenése. Véleménye szerint a háttérben az emberek hitválsága, és a materiális életfelfogás áll. Úgy gondolja, sok fiatalnak már nem mond semmit a házasság intézménye, és az állam támogatja őket ebben.

Sylvia Porubänová szociológus szerint más tényezők is közrejátszanak. „Szlovákia keleti és déli részén él a romák többsége, akik formálisan gyakran nem kötnek házasságot, bár egy családban élnek” – jelentette ki. Hozzátette: ezt a tényt megerősíti az is, hogy a romák jelentősen hozzájárulnak a házasságon kívül született gyermekek arányához.

A házasságok csökkenő számára hatással lehet a szegényebb régiókból gazdagabba történő munkaerőáramlás is. Sok fiatal nő szülőhelyétől messze kerülve sikeres karriert fut be, de nem tud beilleszkedni az idegen környezetbe, és az ún. szinglik számát gyarapítja –véli a szociológus..