Ezért jársz te is kínai cipőben

2014-04-19 21:39:00 szorenyi.p

hírkép

A cipőgyártás nem veszített lendületéből Kínában, erről árulkodnak a legfrissebb statisztikai adatok és ezt hangoztatták az MTI tudósítójának az iparág képviselői is a délkeleti Csincsiangban, "a cipőgyártás kínai fővárosában", ahol pénteken 16. alkalommal rendezték meg a lábbelik nemzetközi kiállítását és vásárát.



Amikor Kína legnagyobb sportcipő gyártója, az Anta egyik vezetője azzal a kérdéssel szembesült, hogy a globális válság hatása nyomán mennyire estek vissza az eladásaik, Taj Kö-csing értetlenkedve rázta a fejét "a kereslet nem csökkent, hanem nőtt és folyamatosan növekszik" – jegyezte meg. Hamarosan magyarázattal is szolgált: termékeiknek mindössze 1 százalékát exportálták, 99 százalékuk tehát a belföldi piacon kelt el.

A hongkongi tőzsdén bejegyzett cég éppen húszéves. Tavaly 1 milliárd jüan (36 milliárd forint) adót fizettek, nyereségük 3 milliárd jüan (107 milliárd forint) volt. A termelésben 12 ezer embert foglalkoztatnak, de az országos bolthálózattal rendelkező vállalat csaknem 100 ezer embernek ad munkát.

Legnagyobb gyárában egy megszólított Laj nevű szalagmunkás azt mondta, havonta körülbelül 3 ezer jüant (107 ezer forint) visz haza. Az első napon már többezer ember lepte el a három szintes kiállítási épületet. A földszinten a cipőgyártás különböző fázisainak gépei, a felsőbb szinteken pedig maguk a cipők, illetve az alapanyagok voltak láthatók. A gyártók közül többen is aggódva figyelték a standokon fényképező külföldit, s volt, aki szóvá is tette, remélik tiszta szándékú, mert új dizájnt képviselő, friss, a piacon még gyakorlatilag meg sem jelent termékek, cipők is vannak a polcokon.

A külföldi kiállítók között volt egy északkelet-kínai bázissal rendelkező japán vállalkozás is, amely "kétujjas", úgynevezett jika tabi cipőket és nem nehéz, divatosra tervezett biztonsági lábbeliket gyárt. Utóbbiak orr-részébe acéllemezt építenek merevítőként, így nyújt védelmet olyan esetekre, amikor súlyos tárgy esik valakinek a lábára. Mint Okihara Takahiro vezérigazgató elmondta, húsz éve vannak a kínai piacon. Annak idején még 100-200 emberrel kezdték, s ma már 3000 embert foglalkoztatnak.

A kiállító olasz cég képviselője alapanyagokat és cipőket is hozott magával, az indiaiak, akiknek egyébként képviseletük működik a városban, inkább felsőrészt és talpakat vásárolni jöttek. Liu Ven-zsu, Csincsiang polgármestere büszkén és magabiztosan ismertette az egymillió vándormunkással együtt kétmilliós város eredményeit. A cipőgyártásban szerzett eddigi tapasztalataikat komoly veresenyelőnynek tartja.

A településen több mint 350 ezer ember dolgozik cipőüzemekben, gyártósoraikról évente körülbelül 1,56 milliárd pár sportcipő és 700 millió pár félcipő, szandál kerül le.

Az MTI azon megjegyzésére, hogy az európai piac mérsékelten örül az olcsó kínai cipőknek, Liu azt válaszolta, lehetnek gyártók, akik a versenyt nem nézik jó szemmel, de egyrészt a kínai fél betartja a WTO szabályait, másrészt neggyőződése, hogy az alacsonyabb árfekvésű és minőségi lábbeliket a fogyasztók szívesen fogadják. Mint mondta, számolnak az európai piaccal, amit az is bizonyít, hogy "marketing központjuk" van Magyarországon és Lengyelországban.