Érdekes tények a hollókról

2015-05-08 23:27:00 Kovacs R.

hírkép

A hollókat általában a halál hírnökének tartják, felbukkanásuk rossz ómen. Edgar Allen Poe, híressé tette ezt a kis fekete madarat, de nem javított baljós hírnevén, pedig ha közelebbről megnézzük, kiderül, milyen érdekes kis jószág valójában a holló.



1. Nem is gondolná, de a holló a világ egyik legokosabb állata. Intelligenciája vetekszik a delfinével és a csimpánzéval. A természetben ezt remekül tudja hasznosítani, így például kövek segítségével képes feltörni a diót, szemfüles módon cseni el a halat a halászoktól és még halottnak is képes tettetni magát csak azért, hogy táplálékhoz jusson.

2. A papagájok mellett a holló is képes imitálni az emberi beszédet, de nemcsak azt, hanem zajokat, más állatok hangját is remekül elsajátítja, amit aztán a maga hasznára fordít.

3. Számos európai ország kultúrájában kapcsolódik a holló a gonoszhoz vagy a halálhoz. Németországban régen úgy tartották, hogy a hollók az elátkozott lelkek, sőt egyenesen a Sátán reinkarnációi. Dániában az emberek a hollókat elkárhozott lelkeknek, hitték és úgy gondolták, hogy nem szabad rájuk nézni, mert ha átnéznek a szárnyukon lévő lyukon, ők maguk is hollóvá válnak.

4. Nem minden kultúra látta ilyen sötéten ezeket az állatokat. Tibetben és Görögországban isteni hírnökként tekintettek a hollóra, míg a viking mitológia istene, Odin két hollót tartott azért, hogy jelentsenek neki a világ eseményeiről.

5. A valóságban a hollók nagyon játékos állatok, olyannyira, hogy télen imádnak a hóban játszani és kövek, botok segítségével gyakran szórakoznak egymással, ha éppen nem táplálékot keresnek.

6. A tudomány még nem talált arra egyértelmű magyarázatot, miért csinálják, de tény, hogy a hollóknak szokása, hogy hangyabolyban hemperegnek és engedik, hogy bemásszanak a hangyák a tollaik közé. Valószínűleg a hangyák megtisztítják a madarak bőrét a gombáktól, élősködőktől.

7. Ezek a madarak nemcsak hangokkal, hanem gesztusokkal is kommunikálnak, melyek hasonlóak az emberi kommunikációhoz. Ez szinte példa nélküli az állatvilágban.

8. Rendkívül alkalmazkodóak, képesek havas tájakon megélni, de ugyanúgy a sivatagban is feltalálják magukat, mert szinte bármit megesznek.

9. További emberi tulajdonságokat is képesek felmutatni, vagyis képesek egymás iránt empátiát érezni.

10. Végül a hollók néhány más állathoz hasonlóan egy életre választanak maguknak társat, és nem igazán hagyják el kijelölt territóriumukat, tehát állandó életteret tartanak fenn életük végéig.

 

Forrás: Középsuli.hu