A bizonytalanság a legnehezebb a turizmusban

Ön hogy tervezi a karácsonyt?

[Kail] publikálva: 2020-12-04 10:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Európa egyik legszebbjeként nyilván tartott karácsonyi vásárra sem jöhetnek idén a turisták, és mi sem hangolódhatunk az ünnepre forralt bort kortyolgatva és karácsonyi dalokat hallgatva a színes forgatagban. Az idén elmaradnak a karácsonyi vásárok, ez újabb csapás az igencsak furcsa évet záró turisztikai szektornak.


Rengeteg orosz, német, japán turista látogatta a budapesti adventi vásárokat, imádták a hangulatot, a kínálatot. Most hiányozni fognak nemcsak a kereskedőknek, de a vendéglátóknak, a szállodáknak is. Az idén mindez az internetre költözött, de úgy egészen más, mert a virtuális séta nem az igazi - mondta az M1 reggeli műsorában Kiss Róbert Richard.

A turisztikai szakújságíró szerint a vendéglátósok és a szállodások többsége arra számít, hogy az idén már nem tud kinyitni. Abban bíznak, hogy jövőre viszont már elindulhat a szezon, talán a nyár elején. Mások remélik, hogy már karácsonykor, szilveszterkor vendégeket fogadhatnak, a jövő hétfői kormánydöntés értelmében esetleg kinyithatnak a szálláshelyek, szállodák. Az utóbbi években sokan töltik otthonukon kívül az ünnepet, ami 10-15 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Azóta viszont kialakult a szállodai karácsonyozás Magyarországon. Ez nem ördögtől való dolog, hisz így is együtt vannak a családok és a nagymama öröme nem pusztán abban merül ki, hogy ott vannak az unokák, hanem abban is, hogy nem kell feltétlenül rohangálnia a megrakott tálakkal és a koszos edényekkel - mondja Kiss Róbert Richard.

Most viszont még kérdéses, hogy akár karácsonykor, akár szilveszterkor megnyithatnak-e a szállodák. Az érintettek többsége a járványügyi adatokat látva pesszimista, igazából akkor lehet majd nyitni szerintük, ha elérhetővé válik a koronavírus elleni vakcina. Jövő nyárra mindazonáltal már most sokan foglalnak nyaralást, szállást. Mi magyarok szeretünk utazni, szeretjük a belföldi pihenéseket, nyaralásokat - mondja a turisztikai szakember. Az elmúlt nyár, július és augusztus nagyon jó számokat produkált a belföldi turizmusban, bár a külföldi turisták elmaradása ekkor is gondot jelentett.

A magyarok többsége február-márciusban dönt arról, hol tölti a szabadságát. Rengeteg az olyan ember, akinek voucher van a birtokában, hisz elfogadta, hogy a következő szezonban leutazza elmaradt 2020-as nyaralását. Utasból biztosan nem lesz hiány, az utazási kedv komoly forgalmat tud generálni, ha lehetőség lesz erre. A bizonytalanság az, ami nagyon nagy gondot jelent a szakmának. Az, hogy nincs olyan dátum, ami jelezné, hogy mikortól lehet elkezdeni dolgozni. Ha tudná a szakma, hogy mondjuk március elsejétől lehet korlátozások nélkül utazni, utaztatni, a szállodákat megnyitni, akkor fel tudnak készülni, tudják, meddig kell kihúzni - mondja Kiss Róbert Richard. De ilyen dátum nincs - teszi hozzá.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra látogatható a Szent Sír templom
El a kezekkel a relikviáktól
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--