A Dunántúlon és Pesten nagyon fájt a szél

Lassan átér az ország keleti részébe is

[Kail] publikálva: 2020-02-04 16:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Országszerte már több mint száz alkalommal riasztották a tűzoltókat kedd kora délutánig a vihar okozta károk miatt, ám személyi sérülés nem történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A történetnek még nincs vége.


A tájékoztatás szerint, elsősorban kidőlt fák, leszakadt ágak miatt kérték a tűzoltók segítségét, de több helyen a villamos vezetékek is leszakadtak.

A legtöbb beavatkozásra eddig az Észak-Dunántúlon, így Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, de a fővárosban és annak környékén is jelentős feladatokat ad a viharos erejű szél - tették hozzá.

Sopronban egy autót, Győrben pedig három autót rongáltak meg lezuhanó faágak.Veszprém térségében a 8-as főúton több helyen közlekedési lámpákat szakított le a vihar, a pápai Türr István Gimnázium tetejét pedig megbontotta az erős szél.

Továbbá több fa kidőlt a vihar következtében Veszprémben, Pápán, Cseszneken, Olaszfalu térségében, Nemesszalókon, Balatonrendesen és Balatonfüreden.

Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán, szintén egy kidőlt fához riasztották a tűzoltókat, Dad településen pedig egy fa elektromos vezetékre dőlt.

Budapest II. kerületében, a Zsolt fejedelem utcában egy fa és egy oszlop dőlt rá egy személyautóra, a XVI. kerületben, a Thököly utcában egy fa vezetékre dőlt, a XI. kerületi Mezőkövesd úton pedig azért kérték a tűzoltók segítségét, mert egy fa személyautóra, kerítésre, illetve közvilágítási vezetékre dőlt.

A III. kerületben, a K-Hídnál és a Nánási úton is kidőlt fa akadályozta a forgalmat, XIII. kerületben, a Dráva utcában egy épület tűzfaláról pedig téglák hullottak a kövezetre.

Ebben a helyzetben a katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit, lehetőség szerint autójával ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen.

Figyelmeztetést adott ki a Főpolgármesteri Hivatal is a viharos időjárás miatt.

Mint írják, keddre az erős szél miatt többek között a fővárosra és Pest megyére is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, vagyis Budapest területén a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát is.

Ebben a helyzetben Budapest vezetése kéri a fővárosiakat, hogy mind gyalogosan, mind gépjárművel fokozott figyelemmel közlekedjenek, illetve a leszakadó ágak, hulló cserepek miatt körültekintően válasszanak parkolóhelyet.

Továbbá - folytatják -  fokozott óvatosságra van szükségük a mozgásukban korlátozottaknak, az időseknek és a kisgyermekkel közlekedőknek is.

Karácsony Gergely főpolgármester utasítására a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság folyamatos kapcsolatban van az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal - tartalmazza a közlemény.

Országszerte viharos szélre kell készülni keddtől, több megyében heves zivatarokat is hoz a hidegfront.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: este már északkeleten is viharos szél fog fújni. A legerősebb lökések általában 70-95 kilométer/óra között várhatók, azonban a hegyvidéki részeken, valamint "az északnyugati szélre érzékeny" részeken 100-120 kilométer/óra közötti lökések is lehetnek (északkeleten a Bodrogköz lesz ilyen térség).

A várható sok eső miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést, de sokfelé lehet nagyobb mennyiségű csapadékra számítani. A Tata-Szeged vonaltól északkeletre 10 milliméternyinél több eső várható, északkeleten (Észak-Alföld, Északi-középhegység keleti része) a 20 millimétert is meghaladhatja a 24 óra alatt leeső csapadék.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet hajnalban plusz 3 és 8 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között valószínű. A hidegebb az északkeleti határ mentén, míg a melegebb délnyugaton lesz.

Képünk illusztráció.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jane Goodall ajánlójával
Könyv a földi élet jövőjéről
PÉNZTÁRCA
Elkezdték kitenni az M0-on a fizetős táblákat
A Megyeri hídnál nem egyértelmű a helyzet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--