A színésznő, akit két néven is ismernek

Mindegy, hogy Odette Annable vagy Odette Yustman

[superadmin] publikálva: 2017-03-09 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A most 32 éves Odette édesanyja kubai, édesapja pedig kolumbiai születésű, és a papa felmenői között olaszok és franciák is voltak. Ennek a hihetetlen keveredésnek az eredménye az a báj, ami rögtön a színésznő rajongójává teszi az embert. A házassága hét évvel ezelőtt köttetett: 2010-ben ment hozzá korábbi filmbéli partneréhez, Dave Annable-hez, és – Hollywoodban szokatlan módon – ekkor változtatta meg a nevét.


A gyönyörű Odette-nek a népszerű tévé sorozat, a Dr. House hozta meg az igazi ismertséget. Azóta pedig játszott szinte mindenben: Az álcák csapdája című akciófilmben, a Végjáték című komédiában, valamint az És hamarosan a sötétség című horrorban, hogy a többit most ne is említsük. Odette igazi amerikai lány: Californiában cseperedett, ott járt iskolába, és ott is modellkedett először. Adottságait látva ez nem különösen meglepő, mint ahogy az sem, hogy az FHM magazin beválasztotta a világ száz legszebb nője közé 2008-ban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ingyenes játékokkal szerez híveket Szolnok
Töltse le és szeresse meg a várost!
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--