Az örök fiatal szupermodell

Sok fiatal irigykedve tekint a 43 éves szépségre

[superadmin] publikálva: 2018-05-18 01:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Heidi Klum fokozatosan építette fel karrierjét, miszerint sikeres színésznő, divattervező, televíziós producer, műsorvezető, és szupermodell.


A Németországból származó Heidire már nagyon fiatal korában felfigyelt egy modellverseny, ami megalapozta karrierjét. Bár az egész nem is komolynak indult, Ő mégis megnyerte azt, ami önbizalmat adott neki, és a későbbiekben kamatoztatni tudta. Volt már a legnagyobb kifutókon is, Párizsban, Milánóban, majd New Yorkba költözött.  Élete meghatározó pontja volt, mikor leszerződtette a Victorias Secret, ahol 13 évig volt reklámarc. Színészi karrierjét csak eztán indította be. Legtöbben a Szex és New York című sorozatban ismerhették fel, de szerepelt a CSI: Miami helyszínelők egyik részében is.

Magánéletéről annyit tudni, hogy 2002-ben elvált akkori férjétől, majd hozzáment Seal énekeshez, akitől három gyermeknek adott életet.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Vetkőzzön vagy ne vetkőzzön

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
A pénztáros 30 milliója
Valutaváltás csak mellékkereset volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korallzátonyok és türkizkék víz
Ezzel várja a turistákat Mauritius
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--