Abban Amerika összes indián törzsének történelme megegyezik, hogy őseik 15-20 ezer évvel ezelőtt Ázsiából, a Bering-szoroson keresztül érkeztek, ezt a génvizsgálatok egyértelműen bizonyítják. A Bering-szorosnál akkor még létezett a földhíd a két kontinens között. Majd az egész kontinensen szétszóródva, északról fokozatosan déli irányba haladva, a legkülönfélébb kultúrákat hozták létre.

Észak-Amerikában nem léteztek olyan hatalmas birodalmak, mint Közép- és Dél-Amerikában a maja, azték, inka államok, itt az indián törzsek százai nem alkottak egy nagy konglomerátumot.

Földművelő és préri-indiánok

Jelentős különbségek is voltak köztük, Kanadában és Floridában sok törzs már földműveléssel foglalkozott, a mai Egyesült Államok középső és nyugati részén élő törzsek pedig nomád, vadászó, állattenyésztő életmódot folytattak, ők voltak a préri-indiánok. Így nézett ki a múzeum főbejárata.

Volt egy nagy gond, amikor az amerikai kontinensre megérkeztek az európai hódítók. Az azték főváros például elkápráztatta a spanyolokat tiszta, rendezett utcáival, csatornarendszerével, tavaival. Óriási ellentét volt a piszkos, fertőzött, szennyvízzel, ürülékkel borított európai városokhoz képest. Ám az indiánok a hadviselés technológiájában jócskán le voltak maradva, semmit sem tudtak a vasról, annak megmunkálásáról, a páncélokról, puskákról, ágyúkról, a puskaporról. Kőszilánkokat erősítettek a fegyvereikre. Hamarosan megdőltek a nagy birodalmak és a tömegmészárlások, a behurcolt járványok miatt a népesség száz év alatt a tizedére csökkent.

A washingtoni Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeuma a közép- és dél-amerikai indián kultúrának is emléket állít.

A fehérek „hálája”

Az észak-amerikai indiánok az első telepeseket a 16. század végén még nagy örömmel fogadták, nem egyszer egyenesen megmentették őket a fagy- és éhhaláltól. Cserébe hamarosan járványokat kaptak, amelyek egyes törzsek kétharmadát kipusztították.

A telepesek fokozatosan kimutatták a foguk fehérjét, az indiánok lépésről-lépésre kiszorultak saját földjeikről, csökkentek vadászterületeik, termőföldjeik.

Az indián törzsek széttagoltsága, egymással nem ritkán ellenséges viszonya lehetetlenné tette az összefogást, a fehérek utánpótlása kiapadhatatlan volt, és létezett a már korábban említett technológiai fölény. De a fehérek attól sem riadtak vissza, hogy fertőzött takarókat „ajándékozzanak” az indiánoknak, több törzs vesztette el népességének jelentős részét. Voltak hatalmas területek, ahol a kanyaró, a himlő, az influenza a lakosság kilencven százalékát a sírba vitte. Majd elkezdődtek a nagy vasútépítések, aranyat találtak Kaliforniában, a préri-indiánokra is rákerült a sor.

A 19. században még történt több elkeseredett kísérlet, az indiánok aranyért, prémekért fegyvereket szereztek, megtanulták kezelni azokat, ez volt a nagy indiánháborúk kora. A legnagyobb győzelmet az Ülő Bika vezette sziúk aratták a Little Bighorn-i csatában 1876-ban, ahol megsemmisítettek egy egész amerikai lovasezredet.

Az indián kaszinók

De a 20. századra már a rezervátumokba szorultak az őslakosok, napjainkban mintegy 300 darab található az Egyesült Államok területén, utóbbinak mintegy 2 százalékát teszik. A rezervátumok területén úgynevezett indián-kaszinók működhetnek, az államtól adókedvezményeket kapnak és folyamatosan nő a szerencsejáték-turisták száma.

Az Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeumát 2004-ben alapították, eredeti főépítésze és első igazgatója is indián származású.

Az átadást 2004. szeptember 21-ére, az őszi napéjegyenlőségre időzítették, a beruházás teljes összege 219 millió dollár volt. A költségekhez három olyan indián törzs is hozzájárult, amelyek ezt a kaszinói miatt megtehette.

A kezdéskor az időszaki rendezvényeken kívül három állandó kiállítás fogadta a látogatókat. A Mi univerzumunk az indiánok hitvilágát, mítoszait ismertette, a Mi népünk című a történelmi eseményeket az indiánok szemével láttatta, a Mi életünk pedig az indián közösségek mai életét mutatta be.

A múzeum birtokában több tízezer tárgy van, amely a világ leggazdagabb indián gyűjteménye.

A négyszintes épület falai minnesotai homokkőből épültek, indián szokás szerint a falak nem egyenesek, ahol lehet görbülnek, hajlanak, és ugyanez vonatkozik a belső terekre is. A kiállítások tematikáját is indián származású szakemberek alakították ki, így végre-valahára teljesült az Első Nemzet azon igénye, hogy ők is elmondhassák saját szemszögükből történelmüket, és a nagyvilág ne csak az amerikai westernfilmekből ismerje meg, mi is történt ezen a kontinensen.