Berúgtak, majd levágták saját fülüket

Ilyen egy igazi orosz férfi

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-22 20:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fogadásból vágta le saját fülét két szibériai férfi, akik ezzel a bátorságpróbával akarták eldönteni, hogy melyikük az igazi férfi.


A Komszomolszkaja Pravda ukrajnai kiadásának információi szerint két kemerovói keménylegény egy helyi kocsmában folytatott poharazgatás közben különbözött össze azon, hogy kettejük közül melyikük a tökösebb fickó. Erejüket fitogtatva heves szkanderversenyben mérték össze egymás izmainak szakítószilárdságát, azonban az összecsapásaik rendre döntetlennel végződtek.

Néhány pihenésképpen elfogyasztott sztogrammot követően végül arra jutottak, hogy az igazi férfi az, aki le meri vágni a saját fülét. Azzal kést ragadtak, és egymásba akaszkodott szemekkel őrült nyiszálásba fogtak. A nem mindennapi fogadás szem- és fültanúi az ilyetén támadt vérengzés láttán gyorsan mentőt hívtak, akik rögvest kórházba szállították a nyüszítő bajnokokat.

A rendőrségen eleinte nem is akartak hinni a fülüknek, amikor a baleseti sebészet ügyeletese felhívta őket és közölte, hogy épp most operálnak két sérültet, akik még a műtéti előkészítőben is azon vitatkoztak, hogy ezek után melyikük is legényebb a talpán. Az egyiknek félig, a másiknak pedig teljesen hiányzott a bal füle, s az amputált testrészeket az orovosk megpróbálják visszavarni. A kapitányság emberei némi tétova fülvakarást követően úgy döntöttek, hogy feljelentés hiányában nem indítanak vizsgálatot az ügyben.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Infraszemüveggel védik a gepárdot
Már csak 400 példány él
PÉNZTÁRCA
További százmilliók a budai fonódó villamosra
240 millióval emelték az eddigi összeget
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Megvalósítható-e a horvát korridor?
Az egészségügy nem biztos benne
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Zanzibár I
2024.03.02 10:05 Világszám - Inforádió
Zanzibár II.
2024.03.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Zanzibár I ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--