Épül az első zsidó-muszlim-keresztény imaház

Berlin a tolerancia fővárosa

[Kail] publikálva: 2021-05-27 16:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lerakták csütörtökön Berlinben a keresztény, a zsidó és a muszlim vallás első közös imaházának alapkövét.


A House of One elnevezésű intézmény "a vallási sokszínűség" helye lesz, ahol "megmutatkoznak és érthetővé válnak a különbségek" a vallások között - emelte ki Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke az alapkőletételi ünnepségen.

A vallás "az emberiség nagy ügyei" közé tartozik és "fontos egyéni és közösségi értékek forrása", annak ellenére is, hogy erről "mi, állítólagosan felvilágosodott európaiak olykor megfeledkezünk" - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, hozzátéve, hogy az emberi civilizációt a vallások formálták, és a világ lakosságának több mint 85 százaléka valamely valláshoz tartozik.

A vallásos hit egy magasabb, emberfeletti rendben "megmutatja, hogy nem minden dolognak mértéke az ember és vannak határai, és szüksége is van határokra, hogy ne legyen féktelen, ami különösen fontos ma, a látszólag korlátlan lehetőségek korszakában" - mondta Wolfgang Schäuble.

Aláhúzta, hogy a vallások közötti különbségekkel visszaélve egymás ellen lehet fordítani embereket és közösségeket, "ezért oly fontos a vallások párbeszéde, ezért van szükség több kapcsolatra köztük, több felvilágosításra, több tudásra egymásról és több érdeklődésre egymás iránt, és ezért van szükség a House of One-ra".

Az épület négy fő részből áll, keresztény templomból, zsinagógából és mecsetből, amelyeket összeköt a 46 méter magas tornya alatt elterülő közös tér.

Az egyes vallásokat jellemző alapmotívumokat tükröző egyszerű, díszítés nélküli téglaépület terveit a berlini Kuehn Malvezzi építésziroda készítette. A helyszín a belvárosi Petriplatz, azon pedig az egyik első berlini templom, a világháborús megrongálódás miatt 1964-ben lebontott Petrikirche telke, amelyet jelképes áron, egy euróért adott át a városvezetés a House of One felépítésére és működtetésére létrehozott alapítványnak.

Az alapítványt egy berlini evangélikus pap, egy rabbi és egy imám - Gregor Hohberg, Andreas Nachama és Kadir Sanci - hozta létre a vallások közötti párbeszéd, megértés és együttműködés ösztönzését szolgáló intézmény megvalósítására. Az építkezés csaknem egy évtizedig folytatott előkészítés után kezdődik és várhatóan négy évig tart. A tervek szerint 47 millió eurót (16,4 milliárd forint) fordítanak rá, 20 millió eurót a szövetségi kormány, 10 millió eurót a tartományi rangú főváros kormánya biztosít. Adományokból eddig 13 665 053 eurót gyűjtöttek össze.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem szexeltek, megfagytak
Nem bírták az űrklímát a gekkók
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Napok helyett hónapokra
Új trend a szállodákban
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--