Imád bulizni a pasifaló angyalka

Nem olyan a valóságban, mint amilyen a sorozatban

[superadmin] publikálva: 2017-12-25 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép


Huszonhat évesen már egy nagy multinál dolgozik mai angyalunk, Oláh Zsófi. Szinte anyanyelvi fokon beszél spanyolul, és ilyen fiatalon ő felel a cég latin-amerikai ügyfeleiért. Ebből adódóan már járt Brazíliában, és kinéz neki egy argentínai szakmai út is, hiszen nemrég megkapta az ottani ügyfeleket.



Zsófi tehát egy kész üzletasszony, mégsem mondana le egyetlen Középsuli forgatást sem. A YouTube-on látható tinisorozat egyik főszereplője a pasifaló karaktert kapta, aki rögeszmésen próbál párt találni magának. Olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy ez szigorúan csak a sorozatban van így! Viszont Zsófi mostanában valami egészen új dologba, a modellkedésbe kezdett bele. Még nincs profi portfóliója, és a tanfolyamot is el kell végezni, de e rögös pályán megtett első lépéseinek éppen Önök lehetnek a szemtanúi. Legjelentősebb hobbija a bulizás, úgyhogy elképzelhető, hogy valahol össze fognak futni majd vele. Kérjük, fogadják szeretettel az angyalszárnyait bontogató Oláh Zsófi ünnepi fotóit!

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Borúlátó a szlovák jegybank
Nagyot eshet a gazdaság teljesitménye
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen egy világjáró nagyi
89 évesen robogón, tevén és motorcsónakon
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--