Kincs az adományboltból

Nézd meg jól, mitől szabadulnál!

[Kail] publikálva: 2019-11-11 16:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rekordáron kelt el egy aukción egy váza, ami hajdanán Csien-lung császár udvarában állhatott, aztán egy anliai adományboltban porosodott.


A nevét titokban tartó vásárló egy Hertfordshire-i adományboltban talált rá egy kínai vázára, amit 1 fontért meg is vett. Otthon aztán lefotózta és az eBayre töltötte fel a frissen vásárolt tárgyat, hogy némi profitért értékesítse. Ami azonban ezután következett, arra még az álmaiban sem számított. A nyomott áron feltöltött vázára ugyanis sorban érkeztek az egyre magasabb licitek, ami a tulajdonost arra ösztönözte, hogy szakértőhöz forduljon.

A Sworders Aukciósház dolgozói végül megállapították, hogy a váza 1735 és 1796 között készülhetett, Csien-lung császár uralkodása alatt. Az egyik jelzésből pedig az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel maga a császár is használhatta, hiszen egyik palotájából származik  és az ő  kézjegyével is ellátták. Az egy fontért vásárolt vázát azóta már el is adta a szerencsés férfi, akinek az élete nagy fordulatot vehetett, mióta betért az adományboltba. Az összeg ugyanis, amiért elkelt a tárgy, 484.000 font volt - több, mint 188 millió forint.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapestre érkezett a Tesla
Új bemutatóterem és próbavezetés
PÉNZTÁRCA
Hogy ne jöjjön a hónap vége szindróma
Egy kis segítség az okosan költéshez
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Izgalmas helyek - Batumi
Jöjjön velünk Georgiába!
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--