Leszbikus Brazília első aranyérmese

A cselgáncsozó Silva most állt ki a nyilvánosság elé

[seifert.p] publikálva: 2016-08-11 14:35:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rafaela Silva története a nyomornegyedben kezdődött, és a csúcsra jutott az olimpián, ahol a dzsudós az első aranyérmet szerezte meg hazájának. Egyúttal ország-világ előtt kiderült- ami a Facebookon már eddigis köztudott volt - hogy Rafaela Silva párja maga is a szebbik nem tagja. Thamara Cezar szintén riói és a Flamenco sportklub alkalmazottja. Ő az első számú rajongója Rafaela Silvanak, akinek nem volt könnyű az útja az aranyéremhez az olimpián.


Silva 7 éves korában kezdett el dzsudózni, hogy kikerüljön a nyomornegyedből, ahol megszületett. Korábban futballozott mint minden gyerek Brazíliában. Már Londonban is szép eséllyel indult, de diszkvalifikálták. Bár legyőzte ellenfelét, de olyan fogást alkalmazott, melyet időközben tilosnak nyilvánított a nemzetközi szövetség. Később aztán a világbajnokságon vett elégtételt: 2013-ban Rio de Janeiróban első lett. Most tehát az olimpiai győzelem csak megkoronázta pályafutását.

Barátai jól ismerték leszbikus kapcsolatát. A nagyvárosokban a közvélemény toleráns e tekintetben - mindaddig amíg nem válik a kapcsolat nyilvánossá. Ezért volt merész lépés, hogy Rafaela Silva ország-világ előtt vállalta szerelmét. Dehát aki hazája első aranyérmét nyerte szülővárosában, az nyugodtan lehet merész e tekintetben is

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
Fillérekért dolgozó képtárigazgatók
Olaszországban kutyába sem nézik a múzeumok vezetőit
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.03.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Üzbegisztán
2021.03.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Tatárország
2021.03.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Üzbegisztán ism.
Közösség
Nap lánya

Tarka a feríz

Szófelhő / Archív
--