Sanghaj - Budapest hetente háromszor

Reggel landolt az első járat

[Kail] publikálva: 2019-06-07 16:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megérkezett Budapestre péntek reggel a Shanghai Airlines első járata a Sanghaj-Putungi repülőtérről, a járat hetente háromszor közlekedik a két város között.


A repülőgép nem sokkal 6 óra előtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték.

Az érkezés után tartott sajtótájékoztatón Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy Sanghaj közvetlenül elérhető Budapestről. Hozzátette, jó a járat megnyitásának időzítése, a Budapest Airport a fejlesztésekkel azon dolgozik, hogy a kínai utasoknak is kényelmesebb legyen a repülőtér; mandarinul beszélő segítőket alkalmaznak és a Kínában elterjedt online fizetési módokat is bevezették.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kína egyik gazdasági központjával kötik össze Budapestet abban az évben, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok hetvenedik évfordulóját ünneplik. Hangsúlyozta: soha ilyen ütemben nem fejlődtek még a kapcsolatok, ehhez pedig stabil politikai és gazdasági háttérre van szükség.

A rendezvényen Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, valamint Tien Liu-ven, a China Eastern Airlines Group alelnöke is a diplomáciai kapcsolatok évfordulóját hangsúlyozta ki.

Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese szerint a kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az új járat várakozásaik szerint újabb lendületet ad majd a fejlődésnek - tette hozzá.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
A karácsony sebeket is okoz
Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--