Újabb mérföldkő a Csányi Alapítvány életében

Újabb 6 diplomás lép át a munka világába

[Kovacs R.] publikálva: 2018-04-22 13:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Csányi Alapítvány által támogatott hátrányos helyzetű gyermekek száma fennállásának 13. évében átlépi a 400 főt. Magyarországon egyedülálló, kb. 12-14 évig tartó hosszú távú programja keretében eddig 20 hátrányos helyzetű gyermek szerzett szakmát vagy diplomát, és jelenleg 70 diák felsőfokú oktatási intézményben tanul.


Immár 13. alkalommal rendezte meg a Csányi Alapítvány az Életút Napot, melynek a zánkai Erzsébet-tábor adott otthont.

A Csányi Alapítvány Életút Programjába általános iskola ötödikes korosztálytól kerülhetnek be hátrányos körülmények között élő gyermekek. Tehetségük kibontakoztatásában tanulmányaik végeztéig mentorok, pedagógusok, családsegítők segítik.

Az Európa-szerte egyedülálló, hosszú távú program a tehetségfejlesztés mellett célul tűzte ki a szociális hátrány kompenzálását és a támogatottak körében összetartó, erős közösségek formálását, amivel a gyerekek későbbi társadalmi integrációját szeretnék támogatni. A Csányi Alapítvány 2005-ös megalapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programban.

Az ország hat helyszínén zajlanak a foglalkozások, legutóbb Mohácson nyitotta meg kapuit az Alapítvány saját tulajdonában lévő Közösségi Háza. Támogatása átnyúlik a határokon; már hetedik éve Hargita megyei állami gondozottak is részesei az Alapítvány Nyelvi Programjának. Az Alapítvány az egész évben jól teljesítőknek nyáron, Csíksomlyón kéthetes angol/német nyelvi tábort tart, valamint az öt legsikeresebb fiatalt angliai és németországi nyelvi táborokba is viszik. A rendezvényen részt vett Dr. Csányi Sándor, a Csányi Alapítvány alapítója, Csányi Erika, a Csányi Alapítvány Kuratóriumának elnöke, valamint támogatott gyermekek és mentoraik.

“Most, hogy már 20 támogatottunk kilépett a munka világába, elmondhatjuk, hogy a felnőtté válás teljes folyamatát végigkísérték mentoraink”

– emelte ki Dr. Csányi Sándor.

“Célunk, hogy ezt a tudást a továbbiakban is kamatoztatni tudjuk a támogatott gyermekek érdekében. A program során a hátrányos helyzetben élő fiatalokat a szociális helyzetükből adódó elmaradásaik pótlásában támogatjuk, valamint összetartó közösségek kialakítására ösztönözzük őket, ezzel elősegítve az esélyegyenlőség, a társadalmi mobilitás megvalósulását. Ennek sikere hosszú évek múltán látszik majd meg, de az eddigi eredmények biztatóak: a tavalyi év során indítottuk el az első diplomásunkat a munka világába, aki a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett vidékfejlesztési agrármérnökként. Idén újabb hat diplomásunk (villamosmérnök, vidékfejlesztési agrármérnök, tanító, kommunikációs szakember, közgazdász és vendéglátó közgazdász) vált a nemzetgazdaság idegen nyelveket is magas szinten beszélő aktív szereplőjévé.”

A program nem egyszeri segítséget nyújt a rászorulóknak, hanem lehetővé teszi, hogy a fiatalok képesek legyenek megteremteni saját sikereik feltételei.

“Emlékszem, amikor kisgyerek voltam, megkaptam az értesítőt, hogy felvételt nyertem a Csányi Alapítvány Életút Programjába. Akkor még nem tudtam, mit jelent az, hogy ennek a programnak a részese leszek. Nem tudtam még, hogy ez az érték egyedülálló. Végtelenül hálásak lehetünk elnök úrnak, Erika néninek, Miklós bácsinak és az Alapítvány Kuratóriumának, hogy létrehozták mindazt, ami 2006-van megváltoztatta és azóta is meghatározza az életünket. Köszönettel tartozunk még a mentorainknak és a fejlesztő tanárainknak, akik tiszta szívvel, éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy sikeresebb és talpraesettebb emberek legyünk.”

– mondta Horváth Péter, a programból idén kilépő diák búcsúbeszédében.

A Kuratórium döntése alapján idén először Dr. Csányi Sándor és a Kuratórium elnöke, Csányi Erika átadták az Ágoston Attila-díjat a kiemelkedő, példaértékű teljesítményt nyújtó a támogatók, szakmai fejlesztők és támogatottak számára.

A díj a váratlanul elhunyt kiváló kaposvári mentorról/drámatanárról Ágoston Attiláról kapta nevét, és arra hivatott, hogy ezentúl minden évben, három kategóriában elismerje az Alapítvány működése szempontjából példaértékű teljesítményéket.

A támogatók számára megrendezett gálaműsoron a gyerekek bemutatták azt, milyen sokat fejlődtek a programnak köszönhetően: voltak zenés és táncos produkciók, előadtak színdarabokat és egy közös focimeccsen is részt vettek. Ezen a napon nem csak a közönség érezte jól magát az előadás alatt, a fellépők is élvezték azt, amit csináltak.

A programba bevont diákok láthatóan úgy viselkedtek, akár egy nagy család. Az elmúlt 13 év legfontosabb eredményei Alapítás óta több mint 380 gyermek és családja részesült támogatásban. A foglalkozások és képzések országszerte hat helyszínen, 19 mentor, 57 fejlesztőtanár és 68 önkéntes közreműködésével valósulnak meg.

A tanulmányi programoknak és fejlesztőóráknak köszönhetően a fiatalok kimagasló eredményt érnek el tanulmányaikban, közülük a 4,5 tanulmányi átlag felett teljesítő gyermekeket, összesen 129 főt tanulmányi ösztöndíjban is részesíti az Alapítvány.

A támogatottak közül 70-en egyetemen vagy főiskolán folytatnak tanulmányokat, 16 fiatal felsőfokú szakképzésben, 100 tanuló középiskolában, 174 gyermek pedig általános iskolában tanul. Az elmúlt 13 évben a diákok közül 144 fő szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, és összesen 279 alkalommal vizsgáztak sikeresen angol, német, spanyol vagy francia nyelvből, közülük 28 gyermek felsőfokon sajátította el a választott nyelvet.

A tanulmányi sikereken túl az Alapítvány nagy hangsúlyt fektet a művészeti és sporttehetségek támogatására is. Ennek keretében rendezte meg Pécsett 2017 nyarán az Összművészeti alkotótábort, melynek legszebb alkotásait az Életút Napi kiadványban tette megismerhetővé támogatói és a nagyközönség számára.

A hagyományokat folytatva a Csányi Band, az Alapítvány rock zenekara, elkészítette a 6. önálló CD-jét, és tett eleget közösségi rendezvényekre történő meghívásnak. A 2016-ban alapított Kamarazenekar tagjai pedig felkérést kaptak egy karácsonyi jótékonysági CD-n való közreműködésre.

A szegedi Fotó Klub tagjai két csoportos kiállításon, valamint dr. Molnár Gyula fotóművésszel a Natur Art alapítójával közös természetfotó kiállításon bizonyíthatták, hogy az évek óta tartó felkészülés és kitartó munka nemcsak az ő fejlődésüket, ismereteik bővítését szolgálják, hanem másoknak is örömet és esztétikai élményt nyújthatnak.

Sporttehetségek is akadnak az Alapítványnál: Magyar és Európa bajnok női birkózó (kadet kategória), Országos Gyermek Sakkolimpia helyezett, sport aerobic és aerodance magyar és nemzetközi érmes versenyző, hazai és nemzetközi látvány és standard táncversenyeken dobogós helyezést elérő fiatal is megtalálható a támogatottak között.

2018-ban a Kuratórium döntése alapján, június 1-től Kaposváron egy negyedik tehetséggondozó csoport indítására, Szegeden pedig csoportbővítésre kerülhet sor, így legalább újabb 30 fő válhat az Életút Program részesévé, minek eredményeként a támogatottak száma az év második felében 400 fő fölé emelkedhet.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így védhető ki a Vuhan-vírus
Egy tapasztalt újságíró mindennapi tanácsai
PÉNZTÁRCA
Nincs szavazás a Brexitről
A brit alsóházban ez nem lesz kérdés a kilépés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Csehország Prágán túl
Vonattal is elérhető menő városok
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--