Üres színházak, munka nélkül maradt színészek

Interjú Dobai Attila színésszel

[Kail] publikálva: 2020-03-18 10:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását is megtiltja. A munkahelyeken, bevásárló központokban még lehetnek ennél többen, a színházakban, mozikban, sporteseményeken viszont nem, így ezeket le is zárták, illetve elhalasztották. A színész Dobai Attilát Bander Anita kérdezte arról, hogy milyen hatással van ez az életükre, hogyan próbálják átvészelni a munka nélküli időszakot.


A színész egyszerre több színházban is játszott néhány nappal ezelőttig: Debrecenben, a Vidám Színpadon, a Pesti Magyar Színházban összesen hat előadásban szerepelt. A napirend, mint mondja, meglehetősen zsúfolt volt: egy átlagos színházi nap reggel 10 órakor kezdődött, 14 óráig folytak  az új darabok próbái. Délután mindenki intézte a hétköznapi dolgait, forgatott vagy szinkronba ment. Este, ha nincs a színésznek éppen előadása, akkor 18 órától 22 óráig újabb próbák voltak napirenden. Ha pedig van előadás, akkor az általában 19 órakor kezdődik. És ha mondjuk zenés darabról van szó, akkor néha másfél órával az előadás előtt már bent kell lenni.

Hogyan változott most az életetek?

Egy hete van bejárási tilalom, egyelőre mindenki próbál magához térni a sokkból, ami egyik napról a másikra ért minket. Most még nem olyan nehéz a helyzet, de biztos vagyok benne, hogy lesz majd egy mélyebb, depressziósabb időszak, amin át kell, hogy segítsük egymást. Én azt terveztem, hogy festek, olvasok, megtanulok zongorázni - de egyelőre még csak addig jutottam, hogy levágtam a hajam és kipihentem magam.

Mi a túlélési terv?

Anyagilag mindenki bizonytalan, nem tudni, hogy mi lesz velünk, szabadúszó művészekkel. Nyilván 1-2 hónapig valahogy kihúzza az ember, de ha tovább tart ez az egész, ki tudja, mi vár ránk? Majd összefogunk és segítjük egymást, más megoldást nem látok egyelőre!

Lelkileg milyen hatással van ez rátok?

Én egyelőre egész jól viselem a helyzethez képest. Ma pont Balázs Andival beszéltem, aki olyan szépen fogalmazta meg a mostani állapotot: ,,ezt meg kell gyászolnunk”. Aztán valami kreatív dologgal kitölteni az időt. De nagyon oda kell figyelnünk egymásra, a barátainkra, hogy ők se forduljanak magukba. Most fog kiderülni, kikre számíthat igazán az ember.

Milyen óvintézkedéseket teszel, hogy ne kapd el a vírust?

Én úgy döntöttem, hogy nem mozdulok ki a lakásból, ha nagyon nem muszáj. Nyilván a munka miatt nem is kell, de kerülöm a személyes kapcsolatokat és szerencsére a környezetemben élők és a barátaim is így látják ezt jónak! Pár napja még tartottunk egy utolsó kisebb baráti összejövetelt. Szomorú volt belegondolni, hogy vajon mikor fogom őket újra látni vagy megölelni. Remélem, hogy minél előbb vége lesz ennek és sokkal megfontoltabban indulunk majd újra neki a dolgoknak.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Így védekezik Budapest

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Thaiföldi állatkert rendhagyó show-val
Celluxot a krokodil szájára!
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--