Zarándokok a csíksomlyói búcsún

A Pünkösd napi hagyomány több száz évre tekint vissza

[Ujvári] publikálva: 2019-06-08 10:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az idei csíksomlyói búcsú eltér a korábbiaktól - mondta szombaton az MTI-nek telefonon Csíkszeredából az emberi erőforrások minisztere, utalva arra, hogy a kegyhelyet egy héttel ezelőtt felkereste Ferenc pápa, és misét mutatott be.


Kásler Miklós felidézte, hogy milyen feladata volt az eseménnyel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi): a tárca előkészítette a pápalátogatást, hogy a pápa érzékelje az erdélyi római katolikus egyház "ősiségét, folyamatosságát, jelenlétét", és azt a jelentős szerepet, amelyet az évszázadok során betöltött. A minisztérium különböző ismertetőket adott át neki, többek között a magyar szenteket bemutató könyvet. Eljuttatták Csíkszeredába a Szent László-ereklyét, amely ott volt a pápa által bemutatott szentmisén a Csíksomlyói nyeregben.

A Csíksomlyó Expressz éjfél után indult el Szombathelyről, majd Budapesten csatlakozott hozzá a Székely Gyors. A két vonat pénteken kora reggel Budapestről - egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként - indult Erdélybe. A június 10-éig tartó zarándoklat legfontosabb programja a csíksomlyói búcsú pünkösd szombatján. Emellett a vonat utasai vasárnap ellátogatnak a Gyimesekbe, a történelmi Magyarország ezeréves határára, ahol a Kontumáci kápolnánál szentmisén vesznek részt.

Innen a zarándokok egy része az alcsíki Csíkszentsimonba megy, ahol átadják a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára gyűjtött adományaikat. A zarándokok másik része Madéfalvára utazik, hogy részt vegyen a "pünkösdi forgatagon".

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--